Elektromos autókról szóló hírek

Az elektromos autók igencsak nagy népszerűségnek örvendenek. Nem is bizonyítja ezt jobban semmi, mint maguk a számok. Egyes becslések szerint az utakon az elmúlt 5 évben több mint hatszorosára nőtt az világon az elektromos és hibrid autók száma összesen. Ezen kívül az összes autó eladáson belül is jelentősen nőtt a valamilyen elektromos meghajtást használó autók aránya is. 2018-ban például több mint 80 millió autót adtak el, aminek közel 2,5 %-a volt elektromos vagy hibrid autó. Nem tűnik nagy számnak, de ha megnézzük, hogy 5 éve ez az arány még csak fél százalék se volt, akkor igenis nagy dolog. Az elektromos autók terjedésével az elektromos töltőállomások számának növekedése is zajlik. Folyamatosan bővülnek az elektromos töltőállomás lelőhelyeket tartalmazó listák és applikációk. Az autó töltés biztosítása ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az elektromos autók elterjedjenek még az eddigieknél is jelentősebb számban. Az autó töltés történhet nyilvános helyen, mondjuk egy pláza vagy bevásárlóközpont parkolójában, és otthon is. Az elektromos autókat ugyanis csak akkor lehet tölteni, ha álló helyzetben vannak, ehhez pedig idő szükséges. Amíg a tulajdonos éjszaka otthon alszik, az autó fel is töltődik a következő napi használatra.